Oprah Winfrey x Atelier Versace2018.01.08. 15:53, Fanni
Oprah Winfrey is ott volt a 2018-as Golden Globe Awards-on, amit január 7-én, vagyis a tegnapi nap folyamán rendeztek meg a Beverly Hilton Hotelben, Beverly Hillsben.
A 62 éves színésznő egy nagyon elegáns és kifinomult, klasszikus stílusú tervezésben érkezett a díjátadóra, ahol ő is csodásan festett. Oprah egy fekete, lézerkivágásos mintázattal díszített, alakkövető, ejtett vállakkal, hosszú ujjakkal, valamint uszállyal kiegészített custom made Atelier Versace estélyit viselt. Nos, ez alkalommal az államat is sikerült ledobnom, annyira meglepett ezzel a fantasztikus választásával a műsorvezetőből lett színésznő, aki tényleg gyönyörű volt és a ruha annyira jól állt neki, mintha csak ráöntötték volna. Nehéz lenne bármiféle hibát találni a megjelenésébe, bár azért egyetlen egy dologba mégis bele tudok kötni, ami nem más, mint az, hogy a melleit természetellenesen felpolcolták és csodálkozom, hogy nem folytották meg a gála alatt. Szóval igen, ezzel kissé túlzásokba estek, de szerencsére nem lett ennyivel elrontva a végeredmény. A szabás egyébként tökéletes volt, Oprah kerekded alakját végig mesésen követte, aminek hála a vékony dereka és a formás csípője is nagyszerűen ki lett hangsúlyozva. Plusz ahogy már emlegettem a dekoltázsára, illetve a vállaira is felhívták a figyelmünket, így a megjelenése elég dögös és sejtelmes lett. Ahogy az várható volt a színésznő is a fekete árnyalat mellett döntött, ami egyébként nem állt távol tőle, sokszor láthattuk már sötét tervezésekbe; a sötét bőrszínével is remek összhangot alkotott, míg az estélyi felsőrészén elhelyezett mintázattal sikerült egy kis izgalmat is belevinniük az összhatásba. Oprah aztán tudja, hogy miképpen kell az emberek figyelmét magára terelnie, hatalmas önbizalommal viselte a ruhát, ami látszott is a képeken, ahogy az is, hogy nagyon jól érezte magát benne és ez a legfontosabb minden alkalommal. Kiegészítőként egy pár fekete Sophia Webster magassarkút és Harry Winstor ékszereket választott.
Oprah haja leengedve maradt, amit oldalt elválasztva és lágy hullámokba beszárítva viselt. A sminkje elég feltűnő és drámai lett; a szemeit fekete füstös sminkkel és műszempillával emelték ki, az arcát bronzosították és pirosították is, végül az ajkaira barna rúzst vittek fel.
|